Gépjármű átírás 2013, 2014 - autó átírási tudnivalók a legjobb forrásból
Gépjármű átírás 2012 - illetéke, költségei és határideje 2013-ban


Gépjármű átírás 20122012-ben megváltozott a gépjármű átírás költsége és a gépjármű átírás illetéke. Az elmúlt években a köbcenti alapján számolták el, de idén már a gépjármű átíratása során az autó teljesítménye után kell fizetnünk - a változások 2013 -ra is érvényesek.

Az új rendszer nem csak ezt, hanem a gépjármű életkorát is figyelembe veszi, így a fiatalabb autók esetében többet, míg az idősebbek után kevesebbet kell fizetnünk.

Ezt egy példával mutatjuk be.

Ha egy autó 3 évnél fiatalabb és 120KW feletti a teljesítménye, akkor 850Ft a kilowatt után fizetendő díj. Ellenben ha az autó 4-8 éves, akkor ez az érték 750ft/KW-ra csökken. A 8 év feletti autók esetében pedig ez a díj csak 650Ft kilowattóra. A Gépjármű átírása 2013-ban kivétel nélkül az összes autóst érinti, aki elad, illetve vesz gépjárművet. A szabályozás 2014-ben is folyamatos érvényű.



A gépjármű átírása során az autó fenntartójának nem csak a gépjármű átírás és a gépjármű illeték összegének növekedésével kell számolnia. A baleseti adó és az ezzel növekedő kötelező biztosítás is drágítja az autó átírási kiadásait. Ha ez még nem lenne elég, akkor az ÁFA emelkedés, a a regisztrációs adó változása és a cégautó adó módosulása is emeli az autó átírása utáni költségeket.

Az új törvénykezés szabályozza a gépjármű átírás határideje kapcsán azt is - nem csak idén de 2013-ban is, hogy hány nap áll rendelkezésünkre. A szabályozás szerint ezt 15 napon belül meg kell tennünk. Ezt a bő két hetet érdemes betartanunk, mert bár a kérelem alapján a hatóság bejegyzi az új tulajdonjogot, a forgalmi engedélyt kiadja és a törzskönyv megrendelését is elindítja, de a késedelemről a rendszer automatikusan tájékoztatja a hivatalt. A gépjármű késedelmes határideje miatt az illetékhivatal automatikusan kiküldi a mulasztási bírságot, amely 20 ezer forinttól 100 ezer forintig terjedhet.


Ha szeretne 2012-ben a gépjármű átírás kapcsán jelentős összegeket megtakarítani, akkor vásároljon kisebb teljesítményű autót és a gépjármű korát tartsa szem előtt. Pénztárcánkra az is pozitív hatású lehet, ha az üzembentartók egymás közt kötik meg az eladó és a vevő közti szerződést. Előnye, hogy az üzembentartói jog szerződése ellenérték nélkül köthető meg és csak a visszterhes vagyonátruházási illeték mértékének csak 25%-át kell megfizetnünk. Az illetékmentes gépjárműszerzés esetében viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy a KGFB szerződést az eredeti tulajdonosnak kell a továbbiakban is fizetnie.  


Gépjármű átírás 2012, 2013-as költsége KW szerint:

 

Jármű teljesítménye
0-3 év 4-8 év
8 év felett
0-40 KW
600 Ft/KW 480 Ft/KW 300 Ft/KW
41-80 KW
720 Ft/KW 600 Ft/KW 480 Ft/KW
81-120 KW 900 Ft/KW 720 Ft/KW 600 Ft/KW
120 KW feletti
1200 Ft/KW 900 Ft/KW 710 Ft/KW



A gépjármű átírás költsége után a következő plusz kiadásokkal számolhat még:

- törzskönyv illetéke - 6.000ft
- forgalmi engedély illetéke - 6.000ft

 

 
Gépjármű átírási információk - Adatvédelmi irányelvek